Kórházunk története
Szent István Kórház története
A város polgári kórházai még a XVIII. század elejének nagy pestisjárványai közepette épültek. Budapest a kiegyezés után világvárosi ambícióihoz méltó modern kórházakat igényelt. Ezek közül volt az első az 1885. augusztus 5-én megnyílt Üllői úti Új kórház, mely csak később, 1894-ben vette fel Szent István nevét.
Előnyei, hogy a régi barakk kórházak modern felfogásaként kényelmesebb munkakörülményeket jelentett az orvosoknak, egészségesebb környezetet a betegeknek, az épületek közötti tágas tereket parkosítani lehetett. Az Új Kórház kezdetben 8 osztállyal rendelkezett, ezek nyolc pavilonban helyezkedtek el, összesen 656 beteget fogadhattak.
A főváros még ebben az évben átvehette a nemzetközi nagy orvos kongresszus díszoklevelét, a “páratlan áldozatkészséggel létrehozott új kórházért, mely a legújabb igényeknek megfelelően van berendezve.” A kórház megnyitása alkalmából és az azt követő időkben a hazai és nemzetközi orvostudomány számos jeles egyénisége látogatott el ide.
1907-ben Hainiss Géza egyetemi m. tanár vezetésével létesült a Gyermekosztály. 1966. január 1-től az osztályt az Apáthy István Gyermekkórházba helyezték át. 1911-ben fiókkórházat kapott a Szent István Közkórház, az elemi iskola és kisdedóvó céljára épült Telepy utcai épületet. Két belbeteg és egy sebészeti osztályt hoztak létre, összesen 303 ággyal.
1919-ben 800 ágyas volt a kórház. Májusban a közkórházi biztosi ülés Semmelweis Közkórházra változtatta az Intézmény nevét, átmenetileg e néven működött.
1922. júliusban a pozsonyi Erzsébet Tudomány Egyetem Bakay Lajos által vezetett Sebészeti Klinikáját költöztették a Szent István Közkórházba. 1924. szeptember 1-ig, a Klinika Pécsre költözéséig tartózkodtak itt. A Klinikán dolgozott többek között a hazai tüdősebészet kimagasló alakja, Sebestény Gyula is.
1930-tól a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem újonnan szervezett III. Sebészeti Klinikája kapott helyet, az egyik legnagyobb sebészegyéniség, Ádám Lajos egyetemi tanár igazgatásával, 1946-ig. Ebben az évben az ágyak száma 1532 volt, 38 707 beteget kezeltek. 21 épületben, 43 kórteremben 60 orvos, 143 ápolónő és 90 szerzetes nővér látta el a betegeket. Az adminisztratív dolgozók száma mindössze 16 volt, egyéb dolgozó 219.
A népjóléti és munkaügyi miniszter 1932-ben a Szent István Közkórház kórházcsoportjába sorolta a Maglódi úti új közkórházat és a Bakáts téri szülészeti osztályt is. Kőbányán, a Maglódi úton 1932. június 21-én nyílt meg az új közkórház, amely eredetileg a szegény és elaggott betegeknek nyújtott volna otthont és kórházi ellátást. Ugyanezen évben megszüntették a Telepy utcai fiókkórházat.
1935. szeptember 19-én ünnepelték a kórház fennállásának 50. évfordulóját. Ekkor – a kezdeti 8 osztállyal és 656 ággyal szemben – 14 osztályról és 1476 ágyról számolhattak be. A betegforgalom 1886-ban 7396, míg 1934-ben 25 156 volt. Az első 50 év alatt mintegy 830 000 beteget kezeltek.
1940-es évben megalakult a szájsebészeti osztály, ami új feladatok ellátását kívánta meg a kórház vezetőitől. 1943-ban már erősen érezhető volt a háború valamennyi nehézsége. Számtalan tényező nehezítette a betegellátást. A harctérre került orvosok helyett gyakran orvostanhallgatók végezték el a feladatokat. 1944-ben a gyakori bombatámadások miatt a Gyermekosztályt kiürítették és ide vonták össze a kórház pince és óvóhely nélküli földszintes épületeiből a betegeket. A gégészeti osztályt és a fülészeti osztályt összevonták. Korabeli közlésekből tudjuk, hogy az osztály alatti pincében felállított osztályon és műtőben a főváros ostroma alatt rendszeresen operáltak és a betegellátás nem szünetelt.
Az 1945-ös év is sok nehézséget okozott a kórház munkájában is. A háborús károk miatt sérült épületben elpusztultak a kórházi ágyak is és így számuk jelentősen csökkent. A működő ágyak száma ekkor lecsökkent 1163-ra.
A romok eltakarítása és a betegellátás körülményeinek megfelelő megteremtése mellett 1949-ben sikerült megszervezni és megindítani az E pavilonban az Urológiai sebészeti osztályt.
Az 50-es évek elején a Magyarországon elsőként megszervezett Gyermek bőrbeteg osztályt átköltöztették az István Kórházba. 1951-ben a 19 osztályon összesen 25 000 beteget láttak el.
1952-ben a kórház C épületében megnyílik a fül-orr-gége osztály. A mind több radiológiai feladat ellátását az eddigi épület és berendezés nem tudta elvégezni. Ezért került sor az épület átépítésére, kibővítésére, új gépekkel és felszereléssel való ellátására.
1957-ben Kardiológiai Laboratórium létesül, majd egy évvel később a III. belgyógyászati osztály Országos Kardiológiai Intézetté alakul. Az intézethez szívsebészeti osztály is csatlakozott, amelyet 36 ágyon alakítottak ki. Az 1959. évben tovább bővül a kardiológiai ellátás, mert működik a kardiológiai ambulancia és megalakul 43 ágyon a IV. Belgyógyászati Klinika.
1960-ban ünnepelte az István Kórház 75 éves fennállását. Emlékkötetet adtak ki, két emlékérmet készíttettek. Az emlékünnepélyekről kis füzet jelent meg.
1972-ben megnyílik a felújított A épület, valamint szociális helyiségek létesítésére, ápolónő öltözők kialakítására, óvoda, bölcsőde bővítésére került sor. Az év végén a kórházi ágyak száma: 1186. Az évtized közepére jelentősen javult a kórház úthálózata és átalakítás kezdődött a Kórbonctani és Kórszövettani osztályon. Az átalakítás 1976-ban fejeződött be.
1977. január l-én megalakult a Budapest Fővárosi István Kórház – Rendelőintézet, valamint új épületben kezdte meg működését az Országos Kardiológiai Intézet. Intézetünk ekkor 4 fekvőbeteg intézeti telephelyen, 3 szakorvosi rendelőintézetben, 6 szakgondozóban, 69 körzeti orvosi rendelésen, 114 üzemben, 78 üzemi telephelyen működő üzemorvosi rendelésen biztosította a főváros IX. és XIX. kerületében a körzeti, üzemi, szakorvosi, szakgondozói és fekvőbeteg ellátást a felnőtt lakosság körében.
Az István Kórház 100 éves évfordulója alkalmából 1985. április 11-én és 12-én tudományos ülésre került sor.
Szent László Kórház története
1894. november 9-én fogadta az első beteget az a 200 ágyas kórház, melyet az akut fertőző betegségben szenvedő betegek kezelésére építettek. A kórház története szorosan összefügg az ország járványügyi helyzetével és tükrözi a fertőző betegségek gyógyításának és tudományának a fejlődését.
Az új kórházépületek luxus körülményeket biztosítottak a betegek számára (100 m3/beteg légtér, természetes szellőzés). A kapacitás az első négy évben elegendőnek bizonyult; a betegek többsége skarlátos, diftériás, pertussisos vagy tífuszos volt.
1898-ban azonban már az ágyak száma sokkal kevesebb volt, mint amennyire szükség lett volna és a kórtermek túlzsúfoltakká váltak. Az Önkormányzat felismerte, hogy a kórház már elégtelen a fertőző betegek ellátására és elhatározta, hogy egy új kórházat épít a meglevő Szent László kórház mellé.
Az új Szent Gellért Kórház három épülettel bírt és a Szent László kórháztól csak kerítéssel volt elválasztva. Az egyik épületben himlős betegeket, míg a másikban az elkülönített betegeket helyeztek el és a harmadik volt a felvételi épület. A két kórháznak együttesen és összesen 5 (!) orvosa volt a főorvossal együtt
Az évszázad első harmadát az állandó építkezés jellemezte, melynek során a Szent Gellért Kórházhoz új épületeket építettek. A két kórházat 1917-ben egyesítették Szent László kórház néven. Abban az időben a skarlát, a diftéria és a szamárköhögés halálozása ebben a sorrendben 10, 10 – 20 és 20 – 30% volt. A magas morbiditás egyik oka volt a nagy kórtermekben történő kereszt-fertőzés. “Ha az orvostanhallgatóknak fertőző betegséget akarsz mutatni, akkor vidd őket a skarlát kórterembe és ott mindenféle fertőző betegséget meg tudsz mutatni.” mondta Csapó Dr. a híres gyermekgyógyász.
Több évtizedet vett igénybe, hogy meggyőzzék az Önkormányzatot arról, hogy olyan kórtermeket építsenek, amelyek kevesebb ággyal rendelkeznek, és biztosítsák az elkülönítés lehetőségét (1912-ben három ilyen épület volt).
Az I. világháborúban számos nagyon rossz állapotú épületben kolerás, himlős, orbáncos és Shigella disentériás, tífuszos és rühes beteget kezeltek. Sebesülteket is ellátott a kórház. 1918-ban és 1919-ben 4700 beteget vettek fel influenza miatt. 1920-ban az elektromosság vált hozzáférhetővé, 1928-ban pedig elkészült az első röntgenfelvétel. 1933-ban független laboratóriumi részleget alakítottak ki. Abban az időben a kórház ágyainak száma 2000 volt.
1938-tól a komfortos új épületek hatásaként jelentősen csökkent a kereszt-fertőzések száma. 1944-ben egy bombatámadásban a kórház 11 épülete súlyosan károsodott és 180 – 260 beteg és kórházi alkalmazott halt meg. A kórházat evakuálták. 1945-ben néhány épületet helyreállítottak és márciusban a kórház vissza tudott költözni.
A kolerától és a himlőtől eltekintve a betegek közönséges fertőzéseken estek át. Ugyanakkor a bevezetett penicillin terápia hatására a skarlát jelentősen enyhébb lefolyásúvá vált. Az orbáncot szulfonamiddal kezelték és a diftéria ellen bevezetett védőoltás következtében jelentősen csökkent a diftériás betegek száma. Ebben az időben három nagy járvány jelentkezett – meningitis, kiütéses tífusz és a Shigella dysenteria.
A háborút követően, 1950-től a kórházi gyógyszertárat, a kutató laboratóriumot és a könyvtárat alapították meg. Hetente tartottak tudományos tanácskozásokat. Ennek az időnek jellemző fertőző betegségei az újszülöttek és csecsemők E. coli dyspepsiája és a szamárköhögés voltak.
1957-ben és 1959-ben két nagy gyermekbénulás járvány lépett fel, amelyek egyenként mintegy 2000 – 2000 paralízises beteget eredményeztek. Az esetek harmada szorult lélegeztetésre. A kórház 6 részleget szervezett, ahol 150 lélegeztető géppel kezelték a paralizált betegeket a járvány csúcsidőszakában.
1961 és 1980 között, a kötelező védőoltásokkal a klasszikus fertőző betegségek járványos előfordulása megszűnt. A leggyakoribb esetek a skarlát, hasmenés, influenza és a járványos májgyulladás voltak. A kórházban az ágyak száma 800-900, a kórházi dolgozók száma pedig 1300 fő volt.
Ebben az időben a betegek negyede nem fertőző beteg volt. A kórház oktató kórház lett és lehetőség nyílott a fertőző betegségekből szakvizsgát tenni. A tudományos és a gyógyító tevékenységet a Magyar Infectológiai Társaság koordinálta. Néhány szakkönyv is megjelent: Fertőző Betegségek, Trópusi Betegségek és a Védőoltás.
1981-ben, egy új 338 ágyas épület készült el. Az új épületben a Radiológiai Osztály, a Gyermekgyógyászati Osztály és felnőtt osztályok is helyet kaptak. A betegek 98%-át 4, vagy annál kisebb ágyszámú kórtermekben helyezik el. Számos szakorvos kezdte meg működését a kórházban: így kardiológusok, szülész-nőgyógyászok, immunológusok és szemészek. A legújabb kihívást a HIV betegek kezelése jelenti, akiket az egész ország területéről fogadnak. A 90-es évekre a fertőző betegségek bejelentésének aránya 10% alá csökkent.
Új szakmákat indítottak: csontvelő transzplantáció, művese állomás, hematológia és az intenzív terápiás osztály kezdte meg működését.
A figyelem a neutropénás betegek kezelése felé fordult; az emelkedő morbiditás és mortalitás az invazív diagnosztikai módszerek és terápiás eljárások következtében szaporodó kórházi fertőzések eredménye.